Deutsch-Für: Politikai okok miatt távolítják el Járait
Gyurcsány Ferenc a magyar gazdaság stabilitását azzal szolgálhatta volna leginkább, ha a gazdasági-szakmai körökben nagy elismerésnek örvendő Járai Zsigmond megbízatásának meghosszabbítását javasolja - írja Deutsch-Für Tamás kabinetfőnök a szocialisták kormányfőjének.
Dátum: 2007-02-01 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:56.175027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Gyurcsány Úr!
Tegnapi napon Orbán Viktor elnök úrnak küldött levelét megkaptuk. Megbeszéléseknek, egyeztetéseknek csak akkor lehet értelmük, ha a résztvevő felek demokraták. Egy demokrata azonban nem hazudik, nem ver át egy teljes országot, nem csapja be a köztársaság elnökét, nem áll az emberek szabadságjogait lábbal tipró közhatalmat gyakorlók pártjára, és nem utasítja riválisait, hogy fogják be a szájukat.
A jelenleg hivatalban lévő miniszterelnök tehát sajnos nem demokrata, ezért nemkívánatos személy a magyar belpolitikában. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselői ezért továbbra sem vesznek - mert demokrata meggyőződésük miatt nem vehetnek - részt semmilyen, Ön által kezdeményezett, vagy az Ön részvételével zajló tárgyaláson.
Ami pedig a levelében felvetett témát illeti: Járai Zsigmondnak a Magyar Nemzeti Bank élén az elmúlt esztendőkben különösen kemény kihívások között kellett hiteles és átlátható monetáris politikát megvalósítani. Járai Zsigmond töretlen elszántsággal dolgozott az infláció leszorítása és a jegybank függetlenségének megőrzése érdekében, amely munkájáért, első magyar díjazottként, a tavalyi év európai jegybankelnökének választották. Így tehát Járai Zsigmond esetleges leváltásának, szakmai indokok híján, pusztán politikai okai lehetnek. Ez ellentétben áll a demokráciában szokásos felfogással, ráadásul ellentétes a magyar gazdaság érdekeivel is. A magyar gazdaság stabilitását Ön azzal szolgálhatta volna, ha már jóval a jegybankelnöki mandátum lejárta előtt bejelentette volna: a gazdasági-szakmai körökben nagy elismerésnek örvendő Járai Zsigmond megbízatásának meghosszabbítását javasolja.
Tisztelettel:
Deutsch - Für Tamás
Kabinetfőnök