Rendőröket vettek őrizetbe Ajkán
Három rendőrt vettek őrizetbe Ajkán, hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt - tájékoztatta a Veszprém Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Dátum: 2007-02-01 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:56.758143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A járőrként szolgáló rendőrök ismerőseiknek "elnéztek" közlekedési szabályszegéseket, s intézkedéseik során több esetben is "jogtalan előnyhöz juttattak" egyes személyeket - mondta Kulmanné Cs. Varga Edit. Hozzátette: a rendőrök az elnéző intézkedéseikért semmilyen ellenszolgáltatást nem kaptak, ám ettől még a visszaélés bűntettét megvalósították. Megjegyezte: mindhármukat közokirat-hamisítással is gyanúsítják.
Kulmanné Cs. Varga Edit elmondta: további két rendőrjárőrt beidéztek kihallgatásra - őket szintén hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás bűncselekményének elkövetésével gyanúsítják -, ám cselekményük kisebb súlyú a társaikénál.
Az ügyben két civil személyt is kihallgattak gyanúsítottként, ők az ügyészség álláspontja szerint a hivatali visszaélés bűntettében felbujtóként vettek részt - tájékoztatott Kulmanné Cs. Varga Edit.
Mint mondta: többe közt ők kérték meg a rendőröket az elnéző, a szabályszegések felett "szemet hunyó" magatartásra, azaz a törvényszegésekre.
Az ajkai rendőrkapitány mind az öt rendőr ellen fegyelmi eljárást indított, a három őrizetbe vett járőrt pedig a belső vizsgálat lezárultáig a szolgálati munkavégzés alól felfüggesztette - közölte Péter Katalin, a Veszprém Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
MTI - fidesz.hu