Tüntetők várják Gyurcsányt Debrecenben
A debreceni városháza előtt több száz tüntető várja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, aki a tervek szerint a kora délutáni órákban Kósa Lajos polgármesterrel tárgyal a Pólus fejlesztési programról.
Dátum: 2007-02-01 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71576
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:57.634982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőrség kordonokkal zárta körbe a városháza bejárata előtti térséget, de a kordonon kívül nemzetiszínű és árpádsávos zászlókat lobogtató és transzparenseket magasba tartó emberek gyűltek össze.
A demonstrációt az úgynevezett Kossuth téri tüntetők szervezték, akik már több mint 200 napja mindennap Debrecen főterén követelik Gyurcsány Ferenc és kormányának lemondását.
"Magyarország - Gyurcsány-kormány által sújtott terület", "Új esélyegyenlőség: a lejtőn lefelé minden egyformán gurul", és hasonló feliratú transzparenseket tartanak a résztvevők, miközben alkalmi szónokok bírálják a kormányt és a kormányfőt a debreceni városháza előtt.
Az ügy előzménye, hogy az MSZP debreceni elnöke közleményben kérte Kósa Lajost, hogy a tárgyalások idejére biztosítsa a nyugodt körülményeket Debrecenben. Kósa Lajos reagálásában azt ígérte, hogy Debrecenben zökkenőmentesek lesznek a tárgyalások.
A tárgyalások más helyszíneinél is tüntetést szerveznek.
MTI - fidesz.hu