Kamara, gyártók, kereskedők: káosz a gyógyszerforgalmazásban
Bizonytalanság és káosz van a gyógyszerforgalmazás területén - összegezték a kamara, a gyártók és nagykereskedők képviselői csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Dátum: 2007-02-01 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:29:57.925450, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerész Kamara alelnöke szerint a gyógyszergazdaságossági törvény nem egyértelmű, az orvosok és a gyógyszerészek teljes bizonytalanságban vannak.
A kamarai alelnök elmondása szerint még mindig probléma, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által javasolt gyógyszerfelírást segítő szoftver olyan gyógyszereket ajánl, amelyeket nem tudnak megrendelni, vagy a nagykereskedő csak minimális mennyiséget tud szállítani. Ilyen esetben a beteget visszaküldik az orvoshoz más készítmény felírásáért.
Hávelné a háromszáz forintos térítési díjas gyógyszerekkel kapcsolatban elmondta: vannak olyan készítmények, amelyeket lehet kiemelt (90 százalékos) és 100 százalékos támogatással is rendelni. A szabályozás egyik anomáliájaként említette, hogy azok a betegek, akik kiemelt támogatással kérik a gyógyszert jobban járnak, mint akiknek 100 százalékos támogatással járna ugyanaz a gyógyszer, mert a kilencven százalékos támogatású gyógyszer olcsóbb a betegnek, mint az ingyen gyógyszer után fizetendő 300 forintos térítési díj.
A közgyógyellátott betegek is rosszabbul járnak, hiszen gyógyszerkeretüket még a január 16-ai ártámogatás-változások előtt állapították meg a "régi" árak szerint - mondta Hávelné Szatmári Katalin.
Megemlítette azt is, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak egyre több feladatot kell ellátni, egyre kevesebb létszámmal.
Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége képviseletében azt mondta, hogy az eddigi "gyógyszerbékét" a kormány felrúgta, és "folyamatos lövésekkel" bizonytalanítja el a piaci szereplőket.
Hozzátette: kellenek a változások, de azokat lépésről lépésre, a szakmával együtt kell megtenni.
Székely Krisztina, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke szerint káosz és értetlenség uralkodik a gyógyszerpiacon, aminek oka a szakmaiatlanság és a hivatalos tájékoztatás teljes hiánya, vagy a félretájékoztatás. Egyeztetések sem zajlottak, volt, hogy a tárca által megküldött szakmai anyagok tanulmányozására csak 4-5 órát kaptak.
Kiemelte: az Egészségügyi Minisztériumra az a jellemző, hogy nem veszi figyelembe a szakmai véleményeket.
MTI - fidesz.hu