Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Leépítés a debreceni megyei kórházban

Finanszírozási okok miatt 280 alkalmazottat, köztük 67 orvost bocsátanak el a debreceni Kenézy Gyula Kórházból. A Hajdú-Bihar megyei önkormányzat mai rendkívüli ülésén fogadta el az intézmény menedzsmentjének előterjesztését. Az alkalmazottaknak március 12-i dátummal mondanak fel.


Dátum: 2007-02-01 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71590
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:01.883656, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A debreceni Kenézy Gyula Kórházból finanszírozási okok miatt 280 alkalmazottat, köztük 67 orvost bocsátanak el.

Egy tavaly nyári kormánydöntés miatt havi 125 millió forinttal csökkent a kórház finanszírozása, így éves szinten 1,5 milliárd forint az intézmény bevételkiesése - emlékeztetett a fenntartó megyei közgyűlés elnöke. Rácz Róbert hozzátette: a létszámcsökkentés elsősorban a fekvőbeteg-ellátó osztályokat és a labordiagnosztika területét érinti.

A döntés után Ónodi-Szűcs Zoltán, a kórház főigazgató-helyettese elmondta: az alkalmazottaknak március 12-i dátummal mondanak fel; a jövő héten a kórház menedzsmentje személyesen közli a döntést az érintettekkel.

Annak kapcsán, hogy Rácz Róbert közgyűlési elnök korábban kijelentette: amennyiben a miniszter 1100 ágy alatt dönt a Kenézy-kórház megtartható aktív ágyszámáról, akkor az intézményben csak hajdú-bihari betegeket látnak el, megjegyezte: jelenleg a Kenézy-kórházban minden ellátott hatodik beteg Hajdú-Bihar megyén kívüli.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek