Meghalt Gian Carlo Menotti olasz kortárs operaszerző
Kilencvenöt éves korában Rómában meghalt Gian Carlo Menotti olasz kortárs operaszerző.
Dátum: 2007-02-02 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71614
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:09.604435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Menotti, aki pályafutásának nagy részét az Egyesült Államokban töltötte, a XX. századi kamaraopera egyik kiemelkedő alakja volt. Legismertebb művei a nálunk is bemutatott A telefon, az Amélia bálba megy, A Konzul és A médium voltak. Műveinek ő írta általában a szövegkönyveit, és ő vezényelte a színpadi bemutatókat is.
Menotti alapította 1958-ban az olaszországi Spoletóban a Két Világ Fesztivált, majd 1977-ben ennek amerikai változatát a Kalifornia állambeli Charlestonban. 1993-94-ben a római Opera igazgatója volt.
MTI - fidesz.hu