Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A fideszes képviselők a demokrácia védelméből mutattak példát

A demokrácia védelméből mutattak Orbán Viktor pártelnök elmondta: a fideszes képviselők példát, amikor pénteken polgári engedetlenségi akciót hirdetve elbontották a Kossuth Lajos teret övező kordont.


Dátum: 2007-02-02 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:15.122795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Orbán Viktor a kordonbontásról

"Mi szeretjük a demokráciát, el vagyunk kötelezve mellette és ilyenkor cselekszünk" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a kordonok lebontása miatt nem tart-e zavargásoktól a Parlament környékén, Orbán Viktor azt felelte: abban bíznak, hogy az alkotmány által egyébként tágan meghatározott kereteken belül fogja gyakorolni mindenki gyülekezési és véleménynyilvánítási jogát, egyben mindenkit kérnek is erre.

Valamint arra is, "hogy legyenek határozottak álljanak ki és védjék meg a demokráciát" - tette hozzá.

Hangsúlyozta, vállalják, amit tettek. Nem hivatkoznak mentelmi jogukra. Akkor sem, ha a rendőrség intézkedni akarna az ügyben, mert azt gondolják, hogy elfogadhatatlan 17 évvel a rendszerváltás után az képtelen helyzet, hogy a "kormány támogatásával, egyértelmű bíztatására a rendőrség alkotmány és a jogsértő intézkedéseket hoz".

Arra a kérdésre, hogy számítanak-e tömeggyűlésre pénteken, a Fidesz elnöke azt mondta: nem számítanak semmire, mert "konspiráltak", így csak néhányan tudták, hogy mi fog történni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 804, 'source_type': 'media', 'source_id': 698, 'target_type': 'article', 'target_id': 62861, 'relation_type': 'describes'}