"A kormány brutalitásra hívja fel a rendőrséget"
Morvai Krisztina, az október 23-i budapesti erőszakos eseményeket vizsgáló civil jogászbizottság társelnöke felhívta a figyelmet a kormányszóvivő pénteki nyilatkozatára, amelyben - mint fogalmaz - Danks Emese "fenyegetően jelentette be: a rendőrség minden eszközt bevet a demonstrálókkal szemben".
Dátum: 2007-02-02 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:17.635322, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Morvai Krisztina szerint a kormányszóvivő a rendőrség stratégiájáról már akkor nyilatkozott, amikor a rendőrség képviselője még csak azt közölte, hogy elemzik a helyzetet.
Hozzátette: aggodalommal és sajnálattal látta, hogy a Kossuth téren tartózkodó rendőrökön továbbra sincs azonosítójel, ami pedig "durva törvénysértés", ezért felkéri a minisztert és az országos főkapitányt, hogy azonnal rendeljék el az azonosítójelek feltételét.
MTI - fidesz.hu