Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó: Megmutattuk, hogy Magyarország erős ország

A képviselőknek példát kell mutatni, mi ma ezt tettük: helyreállítottuk a demokráciának megfelelő állapotokat a Kossuth téren, megszüntettük azt az állapotot, hogy az emberek alapvető szabadságjogait trükkös, az alkotmányosságot abszolút semmibe vevő eszközzel korlátozni lehessen - nyilatkozta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a Hír TV-nek ma kora délután.


Dátum: 2007-02-02 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71640
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:18.719936, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter a kordonbontásról a HírTVben

Ha ideiglenesen is, de helyreállítottuk a jogszerű és alkotmányos állapotokat az ország szívében - mondta Szijjártó Péter

Hozzátette: Megmutattuk, hogy Magyarország egy erős ország, mert polgárai képesek arra, hogy a törvény- és alkotmánysértő, az emberek jogait súlyosan csorbító helyzeteket megoldják és feloldják.

A kommunikációs vezető emlékeztetett rá, hogy jogvédő szervezetek és intézmények korábban már több alkalommal is jelezték: a fennálló állapotok súlyosan korlátozzák az emberek véleménynyilvánításhoz és gyülekezési szabadsághoz való jogát.

"A kormány a rendőrség háta mögé bújva gyáva és sunyi módon nem volt hajlandó meghallani ezeket a hangokat" - fogalmazott.

Szijjártó Péter a kordonbontás utáni helyzetet értékelve elmondta, hogy a több száz bukósisakos és azonosító jelvény nélküli rendőr Kossuth térre történő kivezénylésének a célja nem volt más, minthogy "a rendőrállamnak a foga fehérjét láthassa mindenki".

A kormány fél az emberektől, ez volt az oka annak a hatalmas erődemonstrációnak - mondta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy a kordon lebontása után csoportba verődött rendőrök nyomdafetéket nem tűrő kifejezésekkel illettek őt és a parlamenbe tartó több képviselőtársát.

Elmondta: amikor arra kérte őket, azonosítsák magukat, "kacagva" csak annyit mondtak, hogy sisakjukon van az azonosító szám", ami "persze nem volt rajtuk."

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 268, 'source_type': 'media', 'source_id': 700, 'target_type': 'article', 'target_id': 62870, 'relation_type': 'describes'}