Szijjártó: a Fidesz a törvényes rendet állította vissza
A Fidesz a törvényes rendet állította vissza a Kossuth téri kordonok lebontásával - mondta az MTI-nek pénteken Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője, aki szerint "ha eljön az ideje", folytathatják az akciót.
Dátum: 2007-02-02 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:19.486426, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter hangsúlyozta: tisztában vannak azzal, hogy mit cselekedtek, amikor lebontották a kordonokat.
"Tisztában vagyunk azzal, hogy polgári engedetlenséggel megszüntettünk egy eddig törvénytelen állapotot, és visszaállítottuk a törvényes rendet" - mondta.
"Majd ha eljön az ideje" - válaszolta a szóvivő az MTI azon kérdésére, hogy folytatják-e a polgári engedetlenségi akciót, vagyis újra elbontják-e kordont, miután a rendőrség újra felállította.
MTI - fidesz.hu