Szájer: A polgárok érdekében tettük
Ma egy jogellenes helyzetet szüntettünk meg - értékelte sajtótájékoztatóján Szájer József a délelőtti eseményeket. Mint fogalmazott, a Fidesz egy szimbolikus lépésre kényszerült.
Dátum: 2007-02-02 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:19.869040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Leszögezte: a szabadságot helyreállítani helyes dolog. A képviselők esküjük alkalmával megfogadták, hogy az Alkotmányt betartják - emlékeztetett Szájer József, rámutatva: ez az egész nem lehet jogi kérdés, hiszen a hatalom, azaz a kormány és a rendőrség jogon kívül helyezték magukat, miután jogszerűtlen intézkedést hajtottak végre. Hozzátette: a kormány azzal, hogy visszaépíttette a kordont, kimutatta ismét foga fehérjét. "A kormány gyáva és sunyi, a rendőrség mögé bújt ismét" - értékelte a délutáni eseményeket a politikus.
Szájer példaként említette, hogy a délelőtt folyamán egy idős hölgy a Kossuth téren Orbán Viktor ellen tüntetett. "Az ő jogaiért is harcoltunk, hiszen csak a kordonok lebontásával tudott a Parlament előtt véleményt nyilvánítani" - hangsúlyozta a képviselő. Mint közölte, a kormány önkényuralmat valósított meg, az emberek szabadságát és alapvető jogait önkényesen korlátozza, ahogy akkor is, mikor a vizitdíjról és a kórházak bezárásáról döntöttek.
Szájer József végül arra szólította fel a kormány, szüntesse meg a kordont a Kossuth téren.
fidesz.hu