Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidelitas: a kormány fél az emberektől

A Fidelitas szerint a kormány fél az emberektől, ezért bukósisakos, azonosítószám nélküli rendőrök mögé bújik.


Dátum: 2007-02-02 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:21.275007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Számunkra, magyar fiatalok számára elképesztő, hogy 16 évvel a rendszerváltoztatás után a rendőrség cinikus, törvénysértő, a demokráciát semmibe vevő módon zárja le a Kossuth teret az emberek elől - írta közleményében a Fidelitas két alelnöke, Ágh Péter és Koszorús László pénteken.

Mint írták, nem valószínű, hogy a jogállamra bármilyen veszélyt jelentenének a "pázsiton játszó gyerekek, a Parlament előtti parkban sétáló nyugdíjasok, vagy a padokon összebújó szerelmesek". "Ma bebizonyosodott, hogy a kormány fél az emberektől, ezért bukósisakos, azonosítószám nélküli rendőrök mögé bújik. Mi, magyar fiatalok olyan országot szeretnénk, ahol a kormány nem korlátozza önkényesen az emberek szabadságát" - zárul a közlemény.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek