Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több százan tüntettek a Szent Rókus Kórház megszüntetése ellen

Több százan tüntettek a Szent Rókus Kórház tervezett megszüntetése ellen pénteken az intézmény előtt.


Dátum: 2007-02-02 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:21.587555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sinkovics László, a Pest Megyei Önkormányzat elnöke felszólalásában cáfolta azokat az információkat, hogy a megyei közgyűlés "megalkudott" volna a fővárossal a kórház sorsát illetően.

Mint fogalmazott: "lehet, hogy zavart néhány embert, hogy a főváros közepén van egy Pest megyei kórház. Minket nem zavar. Ha őket zavarja, menjenek ők egy kicsit távolabb tőlünk".

Kiemelte: nem lehet megengedni azt, hogy ez a kórház megszűnjön, hozzátéve: a megyei önkormányzat nagyon sok javaslatot tett az orvosokkal együtt, hogy megtalálják azokat a lehetőségeket, amelyek biztosítják az intézmény jövőjét.

Domján Gyula, a kórház főigazgatója szerint a kórház nagyon sokat tett azért, hogy a betegek eredményesen gyógyulhassanak.

Az intézményvezető reményét fejezte ki, hogy kedvező döntés születik a kórház sorsát illetően. Végül Brezna István plébános megáldotta a kórházat és az egybegyűlteket.

A "Nem temetni, dicsérni jöttünk a Rókust", "Szakmai továbbképzést vállalunk! Egészségügyi miniszter (SZDSZ) előnyben!" feliratú transzparensekkel és magyar zászlóval demonstrálók Molnár Lajos tárcavezető és Horváth Ágnes államtitkár nevének hallatán bekiabálásaikkal lemondásra szólították fel őket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek