Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Távozik a román külügyminiszter

Lemondásra szólította fel pénteken Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök Mihai Razvan Ungureanu külügyminisztert. Ungureanu egyetért azzal, hogy le kell mondania - közölte a miniszterelnöki hivatal.


Dátum: 2007-02-03 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:26.181601, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tariceanu azért kérte fel a távozásra Ungureanut, mert nem tájékoztatta őt arról, hogy három hónappal ezelőtt Irakban a koalíciós erők őrizetbe vettek két román munkást.

A kormány közleménye szerint a külügyminiszter "egyetértett" a miniszterelnök kérésével, és elismerte, hogy az általa vezetett szaktárca hibázott, amikor nem tájékoztatta a miniszterelnököt.

A külügyminisztérium közölte, hogy a miniszterelnököt valóban nem tájékoztatták a két román munkás őrizetbe vételéről, de Traian Basescu államfőt és az általa vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsot igen. A külügyminisztérium Románia bagdadi nagykövetségén keresztül megtette a szokásos intézkedéseket, hogy konzuli segítséget nyújtson a két román állampolgárnak, illetve kapcsolatba lépett a koalíciós erők parancsnokságával további információk megszerzésének érdekében.

A két munkás letartóztatásáról a román közvélemény szerdán szerezhetett tudomást, amikor az egyik bukaresti napilap hírül adta, hogy tavaly október 31-én két román munkást vettek őrizetbe Bagdad mellett, a koalíciós erők elleni kémkedéssel gyanúsítva őket. Az egyik amerikai cégnél tavaly május óta dolgozó két munkást pénteken szabadon engedték.

Tariceanu szerint a külügyminisztériumnak kötelessége lett volna azonnal értesítenie őt, de mivel ezt nem tette meg, csak a sajtóból értesülhetett a történtekről.

A román külügyminiszter egyelőre nem nyilatkozott az ügyben. A Realitatea TV hírtelevízió kormányforrásokra hivatkozva azonban tudni véli, hogy Ungureanu egyelőre nem nyújtotta be lemondását a kormányfőnek. Mindenesetre ha meg is teszi, lemondása csak azután lép érvénybe, hogy Traian Basescu államfő is elfogadja azt.

Politikai elemzők szerint sokat számított az a belpolitikai ellentét is, ami Tariceanu és Ungureanu között alakult ki. Noha mindketten a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeit képviselik, Ungureanu többször is Basescu álláspontját képviselte. A két éve hatalomra jutott román kormánykoalíció két fő erejét alkotó demokraták és liberálisok (PNL) számtalanszor kerültek nyílt konfliktusba egymással, csakúgy mint Basescu és Tariceanu. Basescu a Demokrata Párt soraiból került államfői székbe.

A Tariceanu és Ungureanu közötti szakadás akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a PNL tavaly júniusban az Irakban állomásozó román katonák hazahívását kezdeményezte. Akkor Ungureanu nyíltan ellenezte ezt az ötletet, kifogásolva, hogy a PNL vezetői a szándékuk bejelentése előtt nem konzultáltak vele.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek