Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A rendőrség rendzavarást lát

A Kossuth téri kordon bontásában részt vevőkkel szemben rendzavarás szabálysértése miatt tesz feljelentést a rendőrség - mondta Jármy Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken este.


Dátum: 2007-02-03 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71664
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:26.839039, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szóvivő úgy fogalmazott: azon emberekkel szemben, akik a Kossuth téri kordon bontásában részt vettek, rendzavarás szabálysértése miatt tesz feljelentést a rendőrség. Ez akár 150 ezer forintos pénzbírsággal is sújtható - tette hozzá.

Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter korábban azt mondta, ha országgyűlési képviselők olyan cselekményt követnek el, amely szabálysértés, akkor "a megfelelő eljárást kell alkalmazni".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek