Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

De Blasio Horvátország EU-csatlakozása mellett

Horvátország csatlakozásának kérdését nem szabad összemosni a török csatlakozás ügyével: Horvátország csatlakozását támogatni kell, hiszen ez Magyarország számára az elsődleges külpolitikai célok között szerepel - hangsúlyozta De Blasio Antonio, az Európai Parlament fideszes képviselője az EP regionális fejlesztési bizottságának ülésén elhangzott felszólalásában egy pénteki Fidesz-közlemény szerint.


Dátum: 2007-02-03 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:27.172266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Parlament regionális fejlesztési bizottsága azt vizsgálta, milyen hatást gyakorolnak majd a kohéziós politikára az EU további bővítései, és azt hogyan kell átalakítani annak érdekében, hogy továbbra is hatékonyan segítse a régiók felzárkóztatását. A kohéziós politika következő, 2008-09-re tervezett felülvizsgálata előtt az Európai Parlament fontosnak ítéli álláspontja megismertetését, hiszen egy 34 tagú EU-ban nem alkalmazhatók a jelenlegi pénzelosztási szabályok.

A közlemény szerint De Blasio kifejtette: minden csatlakozásra váró országnak az EU költségvetésére gyakorolt hatását egyénileg kell elemezni, hiszen a különbségek óriásiak. Ha az összes tagjelölt belépne az EU-ba, jelenlegi szabályok alapján a területfejlesztési többletkiadások csupán 7 százaléka jutna Horvátországnak, Törökország viszont 63 százalékra, azaz körülbelül évi 26 milliárd euróra tarthatna igényt. Ráadásul a jelenleg támogatásra szoruló régiók közül jó néhány túl gazdagnak tűnhet a szegény török régiók mellett, így nem lennének jogosultak uniós pénzekre. A magyar képviselő számos módosító indítványt is benyújtott Horvátország uniós csatlakozásának elősegítésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek