Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szájer: Most Lendvain és Hilleren a sor

Szájer József arra kéri az MSZP vezetőit, hogy pártjuk a rendelkezésre álló alkotmányos, parlamentáris és politikai eszközökkel szorítsa rá a kormányt, hogy azonnal hagyjon fel jog- és alkotmánysértő tevékenységével.


Dátum: 2007-02-03 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:28.218486, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szájer József szombati sajtótájékoztatóján azt levelet ismertette, amelyet ma Lendvai Ildikó szocialista párti frakcióvezetőnek és Hiller Istvánnak, az MSZP elnökének küldött.

Szájer József ebben arra kéri az MSZP vezetőit, hogy pártjuk a rendelkezésre álló alkotmányos, parlamentáris és politikai eszközzel szorítsa rá a kormányt, hogy azonnal hagyjon fel a jog- és alkotmánysértő tevékenységével és térjen vissza a törvényesség és alkotmányosság útjára.

Mint fogalmazott, "nem tartható helyzet az, hogy az ország központi terén, ahol hagyományosan a politikai véleménynyilvánításnak tere van, nem lehet tartósan - hónapokon keresztül - véleményt nyilvánítani és gyülekezni".

A Fidesz már többször felhívta a kormány figyelmét a kialakult helyzet tarthatatlanságára - mondta, majd hozzátette: "a kormány azonban nem viselkedik demokrataként, ugyanis egyetlen lépést sem tett az alkotmányt súlyosan sértő állapot megszüntetése érdekében".

"Mivel a tegnapi napon visszaállították a kormány részéről ezt a kordont, kizárólag a parlamenti többséget biztosító pártok illetve a parlamenti pártok téríthetik vissza a kormányt az alkotmányosság mezejére, amelyről letért korábban a vasfüggöny felállításával, majd pedig tegnap ennek az újra állításával" - mutatott rá.

A Fidesz a "megfelelő" időben dönt majd arról, hogy a folytatja-e polgári engedetlenségi akcióját a Kossuth téren - közölte Szájer József újságírói kérdésre válaszolva. Mint elmondta: a megfelelő időben, a megfelelő testületek, a Fidesz elnöksége, a frakcióelnökség vagy azok a személyek, akik erre felhatalmazottak meg fogják tenni a szükséges lépéseket.

Szájer - ugyancsak újságírói érdeklődésre - kitért arra is, hogy az a kormányzati terv, hogy nemzeti emlékhellyé nyilvánítanák a Kossuth teret, újabb törekvés a szabadságjogok korlátozására, ezért azt a Fidesz elfogadhatatlannak tartja.

A Fidesz országgyűlési képviselői nem adják a nevüket semmilyen olyan jogszabály-módosításhoz, amely lehetővé tenné, hogy még a mostanihoz képest is tovább korlátozzák a polgárok gyülekezésének jogát a Kossuth téren - hangsúlyozta.

A levél

Tisztelt Frakcióvezető asszony! Tisztelt Elnök úr!

Korábban számtalan társadalmi és emberi jogi szervezet, országgyűlési képviselő, több alkotmányjogász, az állampolgári jogok biztosának általános helyettese, tegnap pedig maga a köztársasági elnök is úgy nyilatkozott, hogy a Kossuth téri vasfüggöny felhúzása alkotmány- és jogellenes, ráadásul a rendőrség egy olyan intézkedési módot választott, mely eleve kizár minden jogorvoslati lehetőséget. Számunkra, demokraták számára elfogadhatatlan, hogy tizenhat esztendővel a rendszerváltoztatás után a kormány és a karhatalom ilyen durván és nyíltan alkotmánysértő módon korlátozza az emberek véleménynyilvánításhoz, szóláshoz és gyülekezéshez fűződő jogait. Mi, országgyűlési és európai parlamenti képviselők az alkotmányos jogszabályok megtartására esküdtünk fel, nem pedig arra, hogy eltűrjük az alkotmányellenes intézkedéseket. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség magyar és európai parlamenti frakciójának tagjai ezért a tegnapi nap folyamán megszüntették a nyilvánvalóan alkotmányellenes állapotot és helyreállították a törvényes rendet a Kossuth téren, biztosítva az emberek szabadságjogainak érvényesülését. Néhány órával később azonban visszaállt a szégyenteljes helyzet, az önmagát törvényen felül helyező hatalom rendőrei ugyanis újra felhúzták a vasfüggönyt.

Tisztelt Frakcióvezető asszony! Tisztelt Elnök úr!

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség - a korábbi esetekhez hasonlóan - ebben az ügyben is már többször felhívta a kormány figyelmét a kialakult helyzet tarthatatlanságára. A kormány azonban nem viselkedik demokrataként, ugyanis egyetlen lépést sem tett az alkotmányt súlyosan sértő állapot megszüntetése érdekében. A kormányt így tehát már csak a parlamenti többségét biztosító pártok téríthetik vissza az alkotmányosság mezejére. Ezért tisztelettel arra kérem Önöket, hogy a Magyar Szocialista Párt a rendelkezésére álló valamennyi alkotmányos, parlamentáris és politikai eszközzel szorítsa rá kormányt, hogy azonnal hagyjon fel jog- és alkotmánysértő tevékenységével, és járjon végre a törvényes úton. Méltatlan egy európai uniós demokráciához, hogy a kormány bukósisakos, azonosítószám nélküli rendőrök sorfala mögé bújik, félve saját polgáraitól. Abban mindenki egyetért, hogy a Kossuth téren jogellenes helyzet jött létre a vasfüggöny felhúzásakor. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselői a vasfüggöny lebontásának minden következményét vállalják, ugyanakkor ha a Magyar Szocialista Párt nem tesz meg mindent az alkotmányellenes helyzet felszámolása érdekében, akkor magára vállalja annak felelősségét, hogy ma Magyarországon lábbal lehet tiporni az emberek szabadságjogait.

Budapest, 2007. február 3.

Tisztelettel: Szájer József

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek