Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tüntetés kezdődött a Kossuth téren: kiszorították a demonstrálókat

Mintegy félszáz kormányellenes tüntetőt szorítottak ki a rendőrök a budapesti Kossuth Lajos térről.


Dátum: 2007-02-03 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:28.958468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az első tüntetôk tíz óra körül jelentek meg, majd lassan érkezni kezdtek a demonstrálók, a korábbi megmozdulásokról ismert rigmusokat skandálva, zászlókat lobogtatva.

A rendőrség szemmel láthatólag felkészült a tüntetésre. Rohamsisakos rendőrök - indultak el a tüntetők felé, és megkezdték őket az Alkotmány utca irányából a Nádor utca felé kiszorítani a térről.

A Kossuth Lajos téren eközben leállították a forgalmat.

Nem sokkal tizenegy óra után a nagy létszámban felsorakozott készenléti rendőrség falat alkotva kiszorította az alig félszáz tüntetőt a Kossuth térről.

A kormányellenes demonstrálókat a Vértanúk terén át a Nádor utcán keresztül szorították ki. A folyamatosan kiabáló tüntetők megpróbáltak ellenállni, de kénytelenek voltak elhagyni a területet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek