Bill Clinton és Sophia Loeren közös CD-je
Közös CD-felvételt készített Bill Clinton volt amerikai elnök és Sophia Loren, a világhírű olasz filmszínésznő.
Dátum: 2002-12-16 08:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:18.255507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az AFP svájci sajtóértesüléseket idéző jelentése szerint az egykori államfő és a filmsztár Genfben egy sor szöveget mondott lemezre a Suisse Romande svájci zenekar kíséretében. A zenekart Kent Nagano amerikai karmester, a berlini Német Szimfonikusok Zenekarának művészeti vezetője vezényelte.
Hírek szerint a "szigorúan titkos" vállalkozást a hollandiai PentaTone lemezcég szervezte.
Egyelőre nem tudni, hogy mi szerepel a lemezen, ám az AP szerint korábban voltak olyan híresztelések, miszerint Nagano a PentaTone számára Clintonnal és Lorennel - az Orosz Nemzeti Zenekar közreműködése mellett - elkészíti Szergej Prokofjev Péter és a farkas című zenekari szvitjének lemezfelvételét.
Clinton 24 órát töltött Genfben, mielőtt vasárnap távozott a svájci nagyvárosból.
MTI - fidesz.hu