A lengyel kormányfő újból hevesen támadja Németországot
Újabb heves bírálatokkal illette Németországot egy szombaton megjelent lapinterjúban Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök.
Dátum: 2007-02-03 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71672
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:29.616072, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Dziennik című jobboldali lap kérdésére, amely a nyugati szomszéddal fennálló viszony romlására utalt, a kormányfő kérdések sorozatával felelt: "Vajon Lengyelország-e az, amelyik nem akarja megerősíteni Németország tulajdonjogát területének egyharmada fölött? Vajon Lengyelország-e az, amelyik át akarja írni a történelmet, hogy a vétkes felelősségének egy részét az áldozatra hárítsa?
Talán a lengyelországi német kisebbség-e az, amelyiket korlátozásoknak vetnek alá, olyan korlátozásoknak, mint annak megtiltása, hogy az emberek saját nyelvükön beszéljenek a gyerekeikhez?"
Ez utóbbi váddal Kaczynski magáévá tette a külügyminisztere, Anna Fotyga Németország ellen legújabban - ezen a héten - megfogalmazott szemrehányását, miszerint "asszimilációs politikát" folytat a területén élő lengyelekkel szemben.
Újfent bírálta a miniszterelnök a Balti-tenger alatt létrehozandó orosz-német gázvezeték tervét.
"Fontosnak tartjuk, hogy jó viszonyt ápoljunk Németországgal, de szomszédainknak el kell ismerniük bizonyos evidenciákat a tulajdonjogot, a történelmet, a biztonságot illetően" - hangzik Kaczynski összegzése.
A konzervatív jobboldal 2005 őszi lengyelországi hatalomra kerülése óta a lengyel-német kapcsolatok Angela Merkel német kancellár jószándékú gesztusai ellenére számottevően megromlottak.
MTI - fidesz.hu