Észak-Korea elítéli az új James Bond filmet
Észak-Korea elítélte a legújabb James Bond filmet, amely a phenjani nyilatkozat szerint sérti a koreai nemzetet - közölte az amerikai média.
Dátum: 2002-12-16 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:18.633209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Bizottság a Haza Békés Újraegyesítéséért követelte, hogy a "mocskos és gyalázatos burleszket" haladéktalanul vonják ki a forgalomból.
A Halj meg máskor! (Die Another Day) című filmben a Pierce Brosnan által megszemélyesített 007-es ügynök észak-koreai fogságba kerül, ahol megkínozzák.
A KCNA hivatalos hírügynökség által közzétett nyilatkozat szerint a film a koreai nép szándékos és előre megfontolt kigúnyolása és megsértése, és világosan mutatja, hogy az Egyesült Államok a koreai nemzet balsorsának és minden szerencsétlenségének az okozója. Amerikai sajtóbeszámolók szerint a phenjani állásfoglalás a gonosz birodalmának nevezi az Egyesült Államokat, amely degeneráltságot, erőszakot és századvégi romlott nemi erkölcsöket terjeszt.
A film Dél-Koreában is bírálatokat váltott ki, noha még meg sem kezdték a vetítését. A dél-koreaiak különösen egy buddhista templomban játszódó szexjelenetet találnak visszataszítónak. Az interneten a film bojkottálására buzdító felhívások jelentek meg.
MTI - fidesz.hu