Kuncze tököli háza előtt tüntetettek
Az SZDSZ elnökének tököli családi háza előtt tüntetett mintegy 60 ember szombat délután; a demonstrálók többsége autókonvojjal, rendőri biztosítás mellett érkezett a fővárosból.
Dátum: 2007-02-03 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:35.560289, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Rendszerváltó Fórum szervezésében mintegy kéttucatnyi, árpádsávos és nemzeti színű zászlókkal felszerelt autókból álló konvoj vonult az egyik fővárosi bevásárlóközpont parkolójából Kuncze Gábor otthona elé.
A ház előtt négy rendőr állt sorfalat.
Halász József, a Forradalmi Nemzeti Bizottmány társelnöke egy autó tetejéről szólva úgy fogalmazott, az SZDSZ vonuljon ki a kormányból, mondják fel a koalíciót és többé ne nevezzék magukat liberális pártnak, mert cselekedeteik ellentmondanak ennek a szellemiségnek.
Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője azt mondta: az SZDSZ a legszélsőségesebb párt és vezetői, illetve miniszterei okozzák a legnagyobb károkat az országban. Arról szónokolt, hogy "az SZDSZ álszent, kétszínű banda és a párt Izraelt vakon támogató szövetsége károsan befolyásolja Magyarország külpolitikáját és ez mindkét ország megítélését negatívan befolyásolja".
A demonstráció végén a kizárólag a fővárosból érkező tüntetők egyénileg visszaindultak Budapestre. Közölték, hogy a Kossuth Lajos térre tartanak.
MTI - fidesz.hu