Az al-Kaida kerülné az iráni atomlétesítményeket
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat helyi szárnyához kapcsolódó egyik iraki szunnita szövetség emírje felszólította a szunnitákat, hogy kerüljék el az iráni atomlétesítményeket, amelyek szerinte korlátozott amerikai csapások célpontjai lesznek.
Dátum: 2007-02-04 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:36.863099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Felszólítom az iráni szunnitákat: a mai naptól kerüljétek el a nagy katonai létesítményeket és főként a nukleáris intézményeket" - jelentette ki Abu Omar al-Bagdadi sejk, az önhatalmúlag kikiáltott "Iraki iszlám állam" emírje egy hangfelvételen, amely szombaton került fel az internetre. Véleménye szerint az Egyesült Államok ekkor a célzott csapásokat fogja előnyben részesíteni egy hagyományos háborúval szemben.
MTI - fidesz.hu