Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jogállamban teljes mértékben tarthatatlan állapot

Az MSZP két vezető politikusa bűnrészességet vállalt a kormánynak a szabadságjogokat sértő magatartásával kapcsolatban azzal, hogy pártjuk nem lép fel a Kossuth téri vasfüggöny felszámolása ügyében.


Dátum: 2007-02-04 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:38.540200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szájer József és Balsai István a sajtótájékoztatót eredetileg a Parlament parkolójában tartotta volna, ám a rendőrség nem engedte be a sajtó képviselőit a helyszínre, így a két politikus a kerítés mögül tájékoztatta az újságírókat. Józan ésszel senki sem gondolhatta volna, hogy 17 évvel a rendszerváltozás után így kell beszélni a szabadon megválasztott országgyűlési képviselőknek a sajtó képviselőivel - jellemezte a fennálló helyzetet Balsai István. Szájer József idézte Gergényi Péter levelét, amiben az áll, hogy a kordont a képviselők biztonsága érdekében tartják fenn és közölte, vasárnap délelőtt a társaságában megjelent Balsai István volt az egyetlen képviselő a házban, aki viszont nem igényelte a több száz rendőr védelmét.

Szájer József a tegnapi napon levet írt Lendvai Ildikónak és Hiller Istvánnak. A két szocialista politikus válaszolt. Szájer József a válaszlevél kapcsán elmondta, hogy az említett két MSZP-s politikus megtagadta azt, hogy bármilyen módon lépést tegyenek a kormánynál annak érdekében, hogy a Parlamentet övező vasfüggönyt eltávolítsák. Az MSZP-s pártelnök és frakcióvezető ráadásul úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen lépés alkotmányellenes lenne a részükről. "Léteznek alkotmányos lehetőségek a rendőrséggel kapcsolatban annak a kérésnek a végrehajtására, amelyet Deutsch-Für Tamással együtt a tegnapi napon Hiller Istvánhoz és Lendvai Ildikóhoz intéztünk" - fejtette ki a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője. Szájer József aláhúzta: az MSZP két vezető politikusa bűnrészességet vállalt a kormánynak a szabadságjogokat sértő magatartásával kapcsolatban azzal, hogy megtagadták azt, hogy a polgárok szabadságát, gyülekezési és véleménynyilvánítási jogát akadályozó vasfüggöny ügyében a kormányhoz forduljanak. "A kormány sunyi módon a rendőrség mögé bújt, Lendvai Ildikó, Hiller István, és az MSZP pedig sunyi módon - félve a polgárok véleménynyilvánításától - a kormány mögé bújt" - tette hozzá.

Hol van az az ország akár Európában, akár széles-e világon, ahol egy rendőrtábornok a parlamenti képviselőket hónapokra elbarikádozza a választóiktól, és amikor mindezt fölvetik, akkor 100 napig nincs válasz? -kérdezte Balsai István. A fideszes politikus feltette azt a kérdést is, hogy egy kapitányi levél felülírhatja az Alkotmányt? A képviselő kifejtette: október 22-e óta naponta több millió forintot pocsékol el a Parlamentnél rendőrség az adófizetők pénzéből. Túlzás nélkül állítható, hogy milliárdokba kerül az a semmivel sem indokolható, jogszerűtlen lépés, amellyel megkárosítják a magyar választópolgárokat - tette hozzá. Balsai István elmondta, hogy a Fidesz a pénteki tettével ráirányította a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára.

Az, ami itt a téren történt az elmúlt három hónapban, az egy jogállamban teljes mértékben tarthatatlan állapot. Az államnak is be kell tartani a szabályokat, vagyis a rendőrökön azonosítójelnek kell lenniük, szabályosan kell viselkedniük - fejtette ki Szájer József. Európai Parlament néppárti képviselője feltette azt a kérdést, hogyan várhatja el a miniszterelnök bármely magyar állampolgártól a szabályok betartását abban az esetben, ha az ő általa irányított rendőrség nem tartja be ezeket a szabályokat?

Szájer József újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az elkövetkező két-három nap során dönt a Fidesz és frakciója elnöksége, hogy mi lesz a következő lépésük, miután nem hajlandóak belenyugodni a minden jogalapot nélkülöző, egy rendőrtábornoki döntés alapján felállított vasfüggönybe.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek