Tüntetők gyülekeznek a Kossuth téren
Spontán tüntetés kezdődött vasárnap délelőtti órákban a Kossuth téren. A rendőrség ismét nagy erőkkel készül a demonstrálók ellen, és már megvolt az első oszlatás is. A térre érkező, zászlókkal felszerelt gépkocsik ellenőrzése is elkezdődött. Időközben újabb két embert vettek őrizetbe, akik a kordonhoz láncolták magukat.
Dátum: 2007-02-04 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71701
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:39.588680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Délután fél négykor ismét kiürítette a rendőrség a budapesti Kossuth teret; a több mint száz rendőr valamivel több mint száz demonstrálót szorított ki a térről. Ezután visszatértek a kordon mögé, a tüntetők pedig visszasétáltak a Parlament elé.
Összesen tizenhét embert állítottak elő a rendőrök a Kossuth téren történtek miatt - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap kora délután.Vasárnap három embert állítottak elő a rendőrök a Kossuth térről, kettejüket azért, mert a kordonhoz láncolták magukat - mondta Jármy Tibor.
A Kossuth téren nyugalom van. A tüntetők 40-50 fős csoportja ellen a kora délelőtti oszlatás óta nem volt rendőri fellépés. A hír Televízió tudósítója lapunknak elmondta, hogy jelenleg nem is lehet a téren rendőrt látni.
Tizenegy óra előtt pár perccel a rohamrendőrök ismét tüntetőket szorítottak ki a térről. Korábban rendzavarás miatt állítottak elő két embert, akik a kordonhoz láncolták magukat. A rendőrök erővágóval pillanatok alatt elvágták a láncokat.
Vasárnap délelőtt egy-két tucat fős spontán tüntetés kezdődött Budapesten a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkán.
A jelenlévők az MTI érdeklődésére elmondták, akkor mentek át a túloldalról, amikor látták, hogy a rendőrök leállítják, és igazoltatják egy, az Alkotmány utcába beforduló gépkocsi vezetőjét. A járművön egy nemzeti színű és egy árpádsávos zászló volt.
A jelenlévők közül volt, aki a rendőröknek sorolta például a vizitdíjra vonatkozó panaszát, és elhangzott "vesszen a kormány!" felkiáltás is. Rövid idő múlva a tüntetők átmentek a Kossuth téri kordonhoz.
Budapesten az éjszaka nem történt rendbontás a Kossuth téren és környékén - közölte a rendőrség ügyeletese. A téren csak néhány rendőr látható az újra felállított kettős kordon mögött. Reggel nem voltak demonstrálók a Parlament előtt.
Tizennégy embert állított eddig elő összesen a rendőrség a Kossuth téri eseményekkel kapcsolatban. Egy embert még péntek éjszaka, amikor megpróbált átmászni a vasfüggönyön. Tegnap estig további 13 embert állítottak elő, közülük kettőt garázdaság miatt őrizetbe vettek. Tíz ember ellen rendzavarás miatt indítottak eljárást, ők szabadlábon védekezhetnek.
Szombaton késő estig folytatódott a kis létszámú tüntető csoport és a jelentős túlerőben lévő rendőri alakulat "fogócskája" a budapesti Kossuth Lajos téren és a tér körüli utcákban.
A rendőrök este tíz óra után szorították ki újra, immár sokadszor a Kossuth térről a kordon közelében összegyűlt tüntetőket. A mintegy félszáz rendőr a Nádor utca irányába, egészen a Garibaldi utcáig tolta az éneklő és kormányellenes jelszavakat kiabáló embereket, akik közül többen hangosan sérelmezték, hogy az intézkedő rendőrökön nem láttak azonosító számot.
A rendőrök nem sokkal később visszavonultak a Kossuth téri kordonok elé, a demonstrálók mintegy 10 méteres távolságban követték őket vissza a térre. Éjjel negyed tizenkettő körül végül a demonstráció befejeződött, az utolsó tüntetők is elszállingóztak a parlament környéki utcákból, és a rendőrök is visszavonultak a kettős kordon mögé.
A tüntetések azután újultak ki, hogy a Fidesz politikusai pénteken elbontották a teret körülvevő kordont. Ezt a rendőrök később visszépítették, de a kerítés előtti területen szombaton napközben többször összegyűltek a tüntetők.
MNO - fidesz.hu