Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nincs kapcsolat az al-Kaida és Bagdad között

A terrorizmus nemzetközi viszonyrendszerét kutató szakértők többsége szerint nem igazolható, hogy az al-Kaida és a bagdadi rezsim között létezne bármilyen kapcsolat, már csak azért sem, mert ideológiailag a radikális iszlám szervezet és a laikus diktatúra élesen szemben áll egymással.


Dátum: 2002-12-16 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6570
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:19.232763, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A francia sajtóban, illetve a külföldi médiumokban nyilatkozó szaktekintélyek egybehangzóan azt állítják, hogy nincs kézzelfogható bizonyíték, amely Szaddám Huszein és a szaúdi milliárdos, Oszama bin Laden által létrehozott terrorszervezet érintkezését vagy esetleges együttműködését valószínűsítené.

Jean-Louis Bruguiere, a terrorista-elhárítás területén működő neves vizsgálóbíró a lehatározottabban állította a napokban, hogy a francia hírszerzők nem találtak semmilyen bizonyítékot az amerikai sajtóban megszellőztetett feltételezésre, miszerint az al-Kaida vegyi fegyvert kapott Bagdadtól. A Washington Postban a múlt héten egy amerikai illetékes azt állította, hogy a terrorszervezet a VX jelzésű idegbénító szer birtokába jutott Szaddám Huszein jóvoltából.

Jean-Luc Marret, a párizsi székhelyű stratégiai kutatások alapítványának munkatársa szerint egyetlen francia nyomozó sem ad hitelt az amerikai híreszteléseknek.

Alex Standish, a Londonban megjelenő Jane's Intelligence Digest főszerkesztője a francia hírügynökség érdeklődésére leszögezte: ha az amerikai kormányzat vitathatatlan bizonyítékok birtokában lenne, már rég előállt volna velük a Biztonsági Tanácsban, hogy igazolja Bagdad ellen tervezett támadását.

A specialisták legfőbb ellenérve az, hogy az al-Kaida és a radikális iszlamista eszméktől nagy távolságot tartó iraki diktátor alapvetően ellentétes ideológiai talajon áll. William Hopkinson, a brit Royal Institute of International Affairs kutatója arra hívta fel a figyelmet, hogy Szaddám Huszein az utóbbi időben tett ugyan néhány gesztust az iszlám irányában, saját jól felfogott érdekében ma semmiképp sem engedhetné meg magának, hogy fegyvereket szállítson az al-Kaidának, hisz ezzel remek ürügyet szolgáltatna Washingtonnak a katonai invázióhoz. Nem beszélve arról, hogy öngyilkos politika lenne részéről azért is, mert a szélsőséges iszlám terrorszervezetnek régi célkitűzése Szaddám rendszerének megdöntése.

Ugyanerre az elemre építi elemzését Francois Burgat, az egyik legjobb francia iszlámkutató, arra emlékeztetve, hogy Bagdad 1990-es kuvaiti inváziója idején Oszama bin Laden a kis emirátus mellett állt ki Irakkal szemben. Felajánlotta ötezer fegyveres mudzsahedinje szolgálatait a szaúdi vezetésnek, az azonban Washingtonhoz fordult segítségért.

Tudni kell, hogy a radikális iszlám mozgalom az iraki rezsimet saját célkitűzései legszélsőségesebb elutasításának tekinti, az 1968 óta hatalmon lévő Baath párt számos alkalommal intézett frontális támadást a síita vallási csoportok ellen - emlékeztetett a téma kapcsán a CNRS francia nemzeti tudományos központ munkatársa.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek