Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rák: szomorú statisztikát vezet Magyarország

A rákot tekintve Magyarország továbbra is a halálozási lista élén áll Európában, a férfiaknál pedig világelső. A Magyar Rákellenes Liga elnöke szerint az a legelszomorítóbb, hogy sok esetben jó esély lenne a gyógyulásra, ha idejében diagnosztizálnák a daganatos betegségeket.


Dátum: 2007-02-04 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:42.895671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vasváry Artúrné az InfoRádióban példaként említette a méhnyakrákot, amelyet szűréssel igen pontosan ki lehet mutatni, nagy hatékonysággal gyógyítható, mégis évente körülbelül 600-an halnak meg ebben a betegségben.

Itt az ideje, hogy mindenkiben tudatosuljon: vigyázni kell az egészségére a kockázatok elkerülésével, helyes táplálkozással, rendszeres mozgással - hangsúlyozta a Magyar Rákellenes Liga elnöke.

Vasváry Artúrné szerint a fejlettebb országokban az emberek nagyságrendekkel jobban ügyelnek az egészségük megőrzésére, és hamarabb igénybe veszik a szűréseket, a szakszerű orvosi ellátást.

Magyarországon évente körülbelül 36 ezer embernél diagnosztizálnak rákot, és 60-70 ezer beteget kezelnek rendszeresen - mondta a rákellenes szervezet vezetője.

Vasváry Artúrné az InfoRádióban arról is beszámolt, hogy a megbetegedések száma nem csökken, az arányok viszont változnak.

A férfiaknál a tüdőrák a leggyakoribb, de a vastagbél, a prosztata- és a szájüreg is igen veszélyeztetett. A nőknél már a vastagbélrák vezeti a listát, megelőzve a mellrákot.

A Magyar Rákellenes Liga elnöke szerint az itthon kidolgozott rákellenes program kitűnő, de annak pontjait ütemesebben, szervezettebben, átgondoltabban kellene végrehajtani. Megjegyezte, hogy néhány lépés megvalósításához még csak pénzre sincs szükség.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek