Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

KDNP: ki ellen fegyverkezik Gyurcsány?

A KDNP parlamenti frakciója közleményben szólította fel Gyurcsány Ferencet, hogy valljon színt: ki ellen fegyverkezik? A kereszténydemokraták arra is kiváncsiak lennének, hogy mi indokolja, hogy a Parlament környékére példátlan méretű rendőri erőt összpontosít a miniszterelnök.


Dátum: 2007-02-04 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:43.570329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendszerváltozás 17. évében a kordonok visszaépítésével Gyurcsány Ferenc azt üzeni a magyar társadalomnak, hogy a hatalom egyedül az övé. Ha kell, erőszak árán is megvédi a bevallott hazugságokkal megszerzett kormányzati pozíciót - áll a KDNP közleményében.

A KDNP azt üzeni a miniszterelnöknek, hogy egy demokráciában a társadalom tagjait sem lélekben, sem testben nem lehet kordonon kívülre zárni, a tulajdonát képező közterületeiről kitiltani, és mindezt arrogáns nyilatkozatokkal, ötórás tv showk-kal, a "baráti" sajtóban közzétett áltanulmányokkal igazolni. Gyurcsány Ferencnek tudomásul kell vennie azt is, hogy demokráciában demokratikus minimum nem létezik. Vagy van demokrácia, vagy nincs. Ahol demokratikus minimumot áhítanak, ott többé-kevésbé diktatúra van -fogalmaz a közlemény.

Végezetül a KDNP arra kéri Gyurcsány Ferencet, hogy a Kossuth térről vonja ki csapatait, bontassa el a kordonokat, mielőtt azok a törvényhozókat zárják karanténba.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek