Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gál J. Zoltán felügyeli az alkotmányozást

Gál J. Zoltánt találta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a legalkalmasabb szakembernek arra, hogy felügyelje az európai alkotmánnyal kapcsolatos kérdések kommunikációját. A Magyar Nemzet írása.


Dátum: 2007-02-05 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:46.341325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Angela Merkel, az EU soros elnöki tisztét betöltő Németország kancellárja a közelmúltban arra kérte a tagországok kormányfőit: nevezzenek meg egy személyt, aki összekötőként a közösség jövőjét nagyban meghatározó alapdokumentum ügyével foglalkozik.

A Miniszterelnöki Hivatal államtitkárának megbízása ugyanakkor több szempontból is aggályos, főként mivel - bár önéletrajzában azt állítja, angolul és oroszul is tud - Gál J. Zoltán több forrásunk szerint nem beszél kellő szinten egy idegen nyelven sem. A szocialista politikus korábban nem foglalkozott külügyekkel, ráadásul nincs felsőfokú végzettsége.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a Külügyminisztériumban komoly feszültséget keltett, hogy az alkotmány körüli szakmai kérdések nem Udvardi Iván politikai igazgató, hanem egy másik szakállamtitkár, Iván Gábor hatáskörébe kerültek. Külügyi forrásaink szerint a bizalmi emberek kinevezésének hátterében az áll, hogy Gyurcsány jobban rajta kívánja tartani a kezét az uniós ügyeken.

György Zsombor - Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek