Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Indonéziában már 25 halottja van az árvíznek

Huszonötre emelkedett Indonéziában az illetékesek hétfői közlése szerint a Jakartában és környékén pusztító árvíz halálos áldozatainak a száma, a helyi tájékoztatási központ szerint a főváros hetvenöt százaléka víz alatt van.


Dátum: 2007-02-05 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71731
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:49.119857, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legfrissebb adatok szerint 340 ezren váltak hajléktalanná a természeti csapás következtében.

A 12 milliós trópusi metropolisz egyes részein négy méter magasan állt a víz, amely fontos közlekedési csomópontokat árasztott el, több helyütt áramkimaradást okozott, és elvágta a telefonvonalakat. A hatóságok figyelmeztettek arra, hogy a körzetben jelentősen megnövekedett a járványveszély.

A hétfői indonéz lapok feltették a kérdést, a 2002-es súlyos árvíz óta eltelt években miért nem hajtottak végre több árvízvédelmi intézkedést Jakartában. Az indonéz főváros alacsonyan fekszik, s eredetileg mocsaras területre épült.

A meteorológia a következő napokra is esőt jósol Indonéziában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek