Egy kasmiri felkelővezér haszontalan a tárgyalás
Pakisztáni támogatást szorgalmaz a Kasmír India által ellenőrzött részén tevékenykedő legjelentősebb muzulmán fegyveres csoport vezetője, aki szerint haszontalanok a két ország közötti béketárgyalások.
Dátum: 2007-02-05 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71732
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:49.441094, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijed Szalahuddin, a Hezb-ul Mudzsaheddin elnevezésű, az indiai erők ellen harcoló legnagyobb gerillaszervezet vezére abból az alkalomból nyilatkozott, hogy Pakisztánban hétfőn ünneplik a kasmíri szolidaritás napját. Úgy vélekedett, hogy nincs reménye annak, hogy a három éve kezdődött békefolyamat elvezet a kasmíri kérdés rendezéséhez. Szerinte csupán egy jelentős fegyveres (felkelő) erő, amelyet komoly politikai hatalom támogat és irányít, érhet el megoldást a kérdésben. Az India és Pakisztán között három éve kezdődődött békefolyamatról szólva Szalahuddin hangoztatta, hogy Kasmír kérdésében az elmúlt időben nem történt érdemi előrehaladás, az egész folyamat hiábavaló.
A két ázsiai ország a múlt században három háborút vívott egymással, közülük kettő a vitatott hovatartozású Kasmír miatt tört ki. A himalájai térséget 1947 óta tűzszüneti vonal osztja indiai és pakisztáni ellenőrzésű részre, a vonal mentén mindkét ország jelentős fegyveres erőket állomásoztat. Legutóbb, 2002-ben kis híja volt annak, hogy a két állam között újabb háború robbanjon ki.
A két állam vezetői 2004 januárjában tárgyalássorozatot kezdtek Kasmír és a többi vitás kérdés megoldására, azóta helyreállították a diplomáciai kapcsolatokat, buszjáratokat és vonatokat indítottak újra a két szomszédos ország között, növelték a kétoldalú kereskedelmi forgalmat, és megkönnyítették a határátlépést, Kasmír ügyében azonban alig történt előrehaladás.
MTI - fidesz.hu