Csak 2008-ban lesz döntés az amerikai radarállomásról
A cseh parlament várhatóan csak 2008 tavaszán dönt arról, hogy engedélyezi-e egy amerikai radarállomás felépítését Csehországban - jelentette ki Vlasta Parkanová cseh védelmi miniszter a Prima kereskedelmi televízió vasárnap esti vitaműsorában.
Dátum: 2007-02-05 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:51.352493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A parlament döntéséig vita folyhat a kérdésről. Én személyesen támogatom, hogy Csehország csatlakozzon az amerikai rakétavédelmi rendszerhez és ellenzem, hogy a kérdésről népszavazás döntsön" - szögezte le a miniszter asszony. Megjegyezte: a politikusoknak vállalniuk kell a felelősséget a döntésért, s nem szabad azt áthárítaniuk a lakosságra.
Lubos Zaorálek, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt árnyék-külügyminisztere szerint egy ilyen döntésre a politikusok nem kaptak felhatalmazást. "A választás előtt egyetlen párt sem mondta, hogy valami ilyesmit tervezünk, s készülünk létrehozni" - bírálta Parkanová álláspontját Zaorálek.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai rakétapajzs ugyanazon a megelőző katonai csapásokra építő stratégiai koncepción alapszik, mint a George Bush kormányzat által Afganisztánban és Irakban kirobbantott háborúk. "A védelem és a támadás között azért van egy kis relatív különbség" - jegyezte meg az ellenzéki politikus, a képviselőház volt elnöke.
Washington január közepén kérte fel Prágát, hogy kezdjenek tárgyalásokat egy amerikai radarállomás csehországi elhelyezéséről. A cseh nemzetbiztonsági tanács a múlt héten ugyan zöld utat adott a tárgyalásoknak, de a cseh politikai vezetés nem egységes az ügyben.
A két ellenzéki párt - a szociáldemokraták és a kommunisták - ellenzi a radarállomás csehországi telepítését és népszavazás kiírását követeli a kérdésről. A három koalíciós párt közül a polgári demokraták és a kereszténydemokraták támogatják a radarállomást, míg a zöldek szintén népszavazást akarnak.
A nyilvánosságra hozott elképzelések szerint az amerikai radarállomás a Prágától mintegy 60 kilométerre délnyugatra fekvő Jince község melletti katonai kiképzőkörzetben épülne fel. Szombaton Jinceben több százan, többnyire helyi lakosok tiltakoztak a radarállomás terve ellen. Hasonló radarellenes tüntetés volt egy hete Prágában is.
MTI - fidesz.hu