Távozzanak a rádiótól az azonosíthatatlan egyenruhások!
Távozzanak a Magyar Rádió épülete elől az ott tartózkodó, "azonosíthatatlan" egyenruhások - kezdeményezi "a részvénytársaság függetlensége védelmében" a közszolgálati médiumot felügyelő kuratórium hétfő délelőtti ülésén a testület egyik civil delegáltja.
Dátum: 2007-02-05 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:51.657770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A Magyar Rádió Zrt. épületének közvetlen környezetében az elmúlt hónapokban több alkalommal, változó mennyiségben és gyakorisággal, de visszatérően láthatók a felületes szemlélő számára rendőrnek látszó, de ennek megfelelő, törvényben előírt jelzésekkel nem jelölt, tehát azonosíthatatlan hátterű, azaz ismeretlen hatalmi szervhez tartozó, változó mértékben felfegyverzett elemek egyedei" - áll Pós Péter napirend-módosítást kezdeményező beadványában.
"Ezen - független jogállamban egyébként is megmagyarázhatatlan - jelenségre hivatalos indoklást a mai napig semmilyen hatóságtól nem kaptunk" - jegyzi meg a kurátor, hivatkozva egyebek mellett a médiatörvény azon előírására, amely a kuratóriumok feladatául szabja e részvénytársaságok függetlenségének védelmét.
Such György, a Magyar Rádió elnöke az MTI megkeresésére hétfőn úgy reagált: az épület előtti rendőri jelenlét a médium tartalmi működését egyáltalán nem befolyásolja; "egyébként sem én rendeltem ide őket" - tette hozzá.
A Magyar Rádió székháza elé a tavaly szeptemberi utcai zavargások idején került hetekre rendőri felügyelet, amelyet a napokban - a Kossuth téri kordonbontás és az azt követő események után - visszaállítottak.
MTI - fidesz.hu