Terroristagyanús kurdokat vettek őrizetbe
A rendőrség őrizetbe vett hétfőn 13 kurd származású török állampolgárt Párizs térségében azzal a gyanúval, hogy terrorista csoportot finanszíroztak.
Dátum: 2007-02-05 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71740
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:51.967220, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gyanúsítottakat hétfő hajnalban gyűjtötték be egy összehangolt akció keretében, több helyszínen. A nyomozást pénzmosás, terrorista tevékenységgel való kapcsolat és bűnszövetkezés címén indították annak nyomán, hogy korábban rajtakaptak két törökországi kurdot, amint éppen be akartak váltani 200 ezer dollárt, de a pénz eredetét nem tudták megmagyarázni.
A rendőrség arról semmit sem közölt, hogy az őrizetbe vett személyek milyen csoporthoz tartoznak.
MTI - fidesz.hu