"Élő pajzsként" használták fel a villamos utasait
A köztársasági őrezred nem tartotta be az arányosság rendőrségi törvényben rögzített követelményeit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök debreceni látogatásának biztosításakor - jelentette ki Pósán László (Fidesz) országgyűlési képviselő hétfőn Debrecenben.
Dátum: 2007-02-05 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:58.356866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányfő múlt csütörtöki debreceni látogatásán, amikor a miniszterelnököt szállító konvoj a városháza elé érkezett, két, utasokkal teli villamost magállítottak a városházánál, s így a benne lévőket "élő pajzsként" használták fel a Gyurcsány ellen tüntetők és a miniszterelnök között - közölte sajtótájékoztatóján az ellenzéki politikus.
Pósán László kifejtette: a helyi rendőrség intézkedési tervében nem szerepelt a villamosok ilyen felhasználása. Arra - szavai szerint - a köztársasági őrezred a helyszínen utasította a helyi rendőröket, akik ennek megfelelően leállították a villamosokat.
A Fidesz - mint mondta - választ vár arra, hogy ki a felelős a Debrecenben történtekért, s kért-e már bárki is elnézést a villamoson utazóktól.
Kérdéseire a kancelláriaminisztertől vár választ - jelezte Pósán László.
MTI - fidesz.hu