Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jogtalanul szedhetik majd a vizitdíjat?

Törvénytelen lehet a vizitdíj-fizetés a kórházakban, ha a tulajdonos elmulasztja megalkotni a pénzbeszedési szabályozást, a tulajdonos önkormányzatok esetében a döntés több hetet is igénybe vehet. A vizitdíjról szóló jogszabály emellett sokszor az orvos szubjektivitására bízza a térítés beszedését.


Dátum: 2007-02-05 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:30:58.988446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Kórházszövetség jelölt elnöke szerint az idáig megjelent szabályok körvonalazzák azokat a helyzeteket, amikor fizetniük kell a betegeknek, és azokat, amikor nem. Aggályok akkor merülnek fel, amikor az orvos dönti el, hogy be kell-e fizetni a vizitdíjat.

Varga Ferenc az InfoRádióban azt mondta: ez utóbbi kategóriába sorolja azokat a szituációkat, amikor sürgősségi ellátásra van szükség, vagy a beteg véli úgy, hogy sürgős ellátásra szorul, esetleg olyan tünetek merülnek fel, amelyek miatt később szorul sürgős beavatkozásra a páciens.

Azt is az orvosnak kell felmérnie, hogy egy adott vizsgálat összefügg-e kórral, amiért a beteg mentesülne a vizitdíj-fizetés alól - tette hozzá Varga Ferenc.

A kórházszövetség jelölt elnöke szerint sok az esetek 5-10 százalékában az orvos saját belátására van bízva, hogyan ítéli meg a jogszabályt.

Vagy kell vagy nem kell

Kell majd fizetnie például annak a daganatos betegnek, aki szemvizsgálatra érkezik, nem kell azonban megtérítenie a kórházi napidíjat annk a páciensnek, aki fertőzés gyanújával kerül be egy intézménybe.

Varga Ferenc úgy véli, február 15-től lesznek olyan esetek, amikor megkérdőjelezhető a díjbeszedés jogszerűsége, ennek gyakorlata azonban ki fog alakulni.

Túl gyorsan vezetik be a szabályt, amit nem kellő alapossággal készítettek elő, így néhány nap, hét vagy akár egy hónap is eltelhet, amíg a beszedések teljesen jogszerűvé válnak.

InfoRádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek