Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét előkerül a terrorista-kártya?

Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi az MSZP-frakció a lehető legkorábbi időpontra, mert a Fidesz képviselői a Kossuth téri kordon lebontásakor tudatos jogsértést követtek el - jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője. A rendőrség hétfő reggel feljelentést tett a Kossuth téri kordont elbontó ellenzéki képviselők ellen. A korábbi állításokkal ellentétben, az igazságügyi tárca államtitkára most már a nemzetközi bűnözéssel is indokolta a kordon felállítását, a minisztere pedig a Nemzetbiztonsági Kabinet soron kívüli ülésének összehívását kezdeményezte.


Dátum: 2007-02-05 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:03.840628, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi az MSZP-frakció a lehető legkorábbi időpontra, mert álláspontja szerint a Fidesz képviselői a Kossuth téri kordon lebontásakor tudatos jogsértést követtek el. Ezt Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője jelentette be hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. "Rendkívüli ülést kezdeményezünk egy rendkívüli esemény megtárgyalására. Rendkívüli esemény, hogy parlamenti képviselők előre megfontoltan, tudatosan és szervezetten, saját bevallásuk szerint is jogsértést követnek el, és megszegik képviselői esküjüket" - fogalmazott. Hozzátette: a szocialista frakció egységesen elítélte a fideszes képviselők magatartását, ami egyszerre törvénysértő és felelőtlen.

Az MSZP kedden országgyűlési határozati javaslatot nyújt be, és annak megtárgyalását kéri a rendkívüli ülésen - közölte a kormánypárti politikus a képviselőcsoport ülése után. Hozzátette: az országgyűlési határozati javaslat tartalmazza, hogy a képviselők tudomásul veszik azt, amire képviselői esküjük kötelezi őket, hogy a Magyar Köztársaság minden jogszabályát, válogatás nélkül, betartják. Mint mondta, a javaslat tartalmazza, hogy jogállamban csak jogállami eszközök fogadhatók el.

Lendvai Ildikó szerint a kordon lebontása felelőtlen is volt, mert nem lehetett más célja mint rendzavarások előidézése. Hozzáfűzte: a Fidesz ezzel nemcsak menlevelet adott a rendzavaróknak, hanem élükre is állt. Nem a békés budapesti népnek adta át a Kossuth teret, hanem a szélsőjobboldal már korábbról ismert tagjainak.

Már megint a rejtélyes nemzetközi bűnözők

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára az egyik kereskedelmi televízió vasárnap esti hírműsorában viszont teljesen új magyarázattal állt elő a Parlament előtti kordon létét igazolandó: "Nem tíz embertől kell védeni (az ország házát), hanem különböző olyan hatásoktól, amelyek a világban rengeteg országban érvényesülnek. Magyarország is részese a nemzetközi bűnözésnek, sajnos. Ez egy globális védőintézkedés. Egyébként pedig, ami azt illeti, a kormány nem szeretne társüzemeltetője lenni annak a vállalkozásnak, amit nemzeti illemhelyként ismert meg a világ" - fogalmazott Kondorosi Ferenc. A TV2 értelmezése szerint az államtitkár a terrorizmusra utalt.

Közben az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium közölte: Petrétei József tárcavezető - Kondorosi főnöke - a Nemzetbiztonsági Kabinet ülésének összehívását kezdeményezi. A közlemény szerint Petrétei a soron kívüli ülésen tájékoztatja majd a testületi tagokat azokról az információkról, amelyek továbbra is indokolják a Kossuth téren elhelyezett kordon fenntartását.

Szili Katalin levélben kérte Petrétei József igazságügyi minisztert, hogy adjon tájékoztatást az Országház biztonsági kérdéseiről. Az Országgyűlés elnöke a szerdai Nemzetbiztonsági Kabinet után várja a miniszter tájékoztatását.

Elkészült a feljelentés a Fidesz ellen

A rendőrség hétfő reggel feljelentést tett azok ellen, akik részt vettek a Parlament körüli kordon péntek délelőtti elbontásában - közölte Szentendrei Angéla, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivőjének helyettese. A Kossuth téri rendőrségi kordonkerítést péntek délelőtt bontották le a Fidesz parlamenti képviselői.

A Fidesz Petréteit várja az ötpártira

Tekintettel arra, hogy a budapesti rendőrfőkapitány biztosítási intézkedése tartósan és súlyosan sérti az állampolgárok alkotmányban biztosított gyülekezési jogát és véleménynyilvánítási szabadságát, javaslom, hogy a képviselőcsoportok vezetői - Önnel egyetértésben - nyilvánítsák ki a miniszternek a biztosítási intézkedés megszüntetésére vonatkozó akaratukat - olvasható Répássy Róbert (Fidesz) Szili Katalin házelnöknek küldött levelében.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese arra is kérte az Országgyűlés elnökét, hogy kéresse be Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztert arra a mai délutáni ötpárti találkozóra, amelyet Szili kezdeményezett. Itt Petrétei tájékoztassa az országgyűlési képviselőcsoportok vezetőit a Kossuth térre vonatkozó biztosítási intézkedés jogalapjáról, az intézkedés indokairól és annak tervezett időtartamáról - kezdeményezi Répássy. Emlékeztetett arra: parlament rendjének és biztonságának fenntartásáról a házelnök, azaz Szili köteles gondoskodni. Ugyancsak Szili Katalin az, aki az Országgyűlést képviseli más állami szervekkel való kapcsolatában.

A politikus hangsúlyozta: Az Országház épületét körülvevő budapesti Kossuth tér immáron több mint száz napja rendőri megszállás alatt áll. A korábban számos társadalmi eseménynek, politikai és kulturális rendezvénynek otthont adó közterületet - mely a főváros egyik kedvelt közparkja - ma vasfüggöny zárja el az emberektől, fizikailag is elválasztva ezzel a nép képviselőit az őket megbízó választópolgároktól, ráadásul súlyosan sérti az emberek Alkotmányban rögzített - a gyülekezéshez, a szóláshoz és a véleménynyilvánításhoz fűződő - jogait - írja Répássy Róbert.

Petrétei távollétével demonstrál

Petrétei József nem megy el a hétfő délutáni, ötpárti egyeztetésre, mert nem kapott meghívást Szili Katalin házelnöktől - tájékoztatott Oravecz Éva, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium sajtófőnöke.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek