Elbírálásra alkalmatlan a Fidesz ellen tett feljelentés
A Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentést tett a péntek délelőtti kordonbontó fideszes képviselők ellen. A Pesti Központi Kerületi Bíróság közleményben tudatta, hogy ez a feljelentés elbírálásra alkalmatlan.
Dátum: 2007-02-05 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:06.347645, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szabálysértési feljelentést nem sokkal 13 óra előtt vitték el a Pesti Központi Kerületi Bíróságra - közölte az MTI-vel a BRFK helyettes szóvivője, Szentendrei Angéla.
A Fővárosi Bíróság viszont közleményben tudatta, hogy a bíróság megkeresi a BRFK-t a feljelentés kiegészítése miatt, mivel az jelen formájában elbírálásra alkalmatlan, nincs pontosan megjelölve a feljelentettek köre és a tényállás.
A bíróság közlése szerint a rendőrség rendzavarás szabálysértésének elkövetése miatt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt miniszterelnök, Deutsch-Für Tamás, a pártelnök kabinetfőnöke, Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője, Répássy Róbert, a párt frakcióigazgatója, Kövér László választmányi elnök, valamint a kordonbontásban aktívan résztvevő képviselőtársaikkal szemben tett feljelentést.
Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója a hétfői ötpárti egyeztetés után újságíróknak azt mondta: állnak az eljárások elébe, és nem kívánnak a mentelmi jogukkal élni. Mint mondta, személyes álláspontja szerint nem követtek el jogsértést, a kordonok lebontása sem szabálysértésnek, sem bűncselekménynek nem minősül.
Arra a kérdésre, hogy hány képviselő érintett az ügyben, Répássy Róbert azt mondta: mivel nem viseltek símaszkot, és azonosító jel is volt rajtuk, így minden képviselő beazonosítható. "Mi nem kívánunk elbújni a felelősség elől" - hangsúlyozta.
MTI - fidesz.hu