Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hajószerencsétlenség Kamerun partjainál

Elsüllyedt egy túlterhelt, fából készült hajó viharos tengeren Kamerun partjaitól nem messze, és legkevesebb 63 utasa odalett - közölte hétfőn közép-afrikai ország egyik kormánytisztviselője.


Dátum: 2007-02-06 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71792
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:08.327703, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szemtanúk szerint 15 hajótörött megmenekült, és további legalább 20 eltűnt a szombat éjszakai szerencsétlenségben. A hajó Nigériába szállította volna utasait a Guineai-öbölben - tette hozzá a nyilatkozó. Becslése szerint a hajó mintegy 100 embert - főleg nigériaiakat - és négy autót szállított. Azt a 63-at, akinek a holttestét megtalálták, már el is temették - mondta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek