Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aranykor

Kihaltak az újságokból a tényfeltáró cikkek - rótta fel a médiának egy kritikus újságíró valamelyik nap. Amely súlyos váddal tulajdonképpen azt állította a kolléga, hogy Magyarországon nem folyik újságírás. Őszintén szólva bennünket, itt, a Magyar Nemzetnél nem nyomaszt túlságosan a lelkiismeret-furdalás e vád miatt.


Dátum: 2007-02-06 07:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:08.976338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hogy az elmúlt évek alatt az általunk nyilvánosságra hozott, számukat tekintve több száz fölötti ügyek közül az egyik utolsót említsem: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök homályos vagyongyarapodásáról adtunk hiteles bepillantást az olvasóknak, cégei bonyolult adócsalásgyanús ügyeinek sorozatáról pedig pontos képet nyújtottunk. A precízen "tényfeltárt", és egzaktan ismertetett tényekkel azt is bebizonyítottuk, hogy gyorsabbak lehetünk, mint a bűnüldözés.

Az önkormányzatok működésébe kódolt korrupció kitapintható. Nagyságrendje - az egész országra kivetítve - minden bizonnyal összevethető a kormányzati korrupcióéval. Itt vannak például a Sopronban történt esetek, amelyek közül a legkirívóbb: az előző, szocialista polgármester telket adott el a fiának. Pontosabban: a közvagyonnal gondosan eljárni hivatott önkormányzat vezetését megtestesítő polgármester által meghatalmazott alpolgármester a polgármester családi cége képviseletében eljáró gyermeknek. Azaz idősebb Walter Dezső ifjabb Walter Dezsőnek. Szép. Mindez persze nem esztétikai, erkölcsi vagy akár politikai kérdés, hanem szimpla krimi.

A lapunkban az elmúlt napokban feltárt és ismertetett ingatlanügyek meglehetősen bonyolultak. Ami közös bennük: a Sopront lakók elképesztő vagyonvesztést szenvedtek-szenvednek el, s amíg a rendőrség már mindegyik ügyben nyomoz, addig a volt polgármester személye elleni politikai támadást emleget. Vagyis őt nem azért akarják felelősségre vonni, mert alapos a gyanú, hogy meglehetősen gondatlanul bánt a rá bízott közvagyonnal, így bűncselekményt követhetett el, hanem mert más politikai körhöz tartozik, mint a jelenlegi városvezetés.

Az ügyek politikai szálai, a politikai konstelláció is kizárólag ebből a szempontból lehetnek érdekesek. Walter Dezső Gyurcsány Ferenc barátja, s Győr-Moson-Sopron megye a kormányfő helyzete szempontjából rendkívüli fontossággal bír. Itt található a Motim Rt., amely céghez egy tisztességes privatizációs gyakorlatot folytató országban nem juthatott volna hozzá Gyurcsány úgy, ahogyan, még anyósa, Apró Piroska segítségével sem.

De ez az a megye, amelyről az MSZP-s szereplőket jól ismerő Csintalan Sándornak a feléledt hálózat jutott eszébe, a valamelyest idősebbeknek pedig az, hogy a rendszerváltás idején a titkosszolgálatok kötelékében működő ifjabb Apró Antalnak épp ez - és az országhatár túlsó fele - volt a munkaterülete. S ez a megye a helyszíne annak az akciónak is, amelynek során Gyurcsány Ferenc egyetlen hétvége alatt meg tudta puccsolni a miniszterelnök Medgyessy Pétert.

Talán azzal ma már mindenki egyetért, hogy az elmúlt 16-17 év alatt Magyarországon elképesztő mértékű volt a vagyonvesztés. A maradékhoz körömszakadtáig ragaszkodnunk kell, amiben halaszthatatlan teendők várnak a társadalom tagjaira, politikusokra, újságírókra, rendőrökre. Tegnap például az derült ki, hogy Sopron mellett már Vácott is terjed a közérdek szempontjából értelmezhetetlen, pazarló, a várost 5 milliárd forinttal indokolatlanul eladósító mélygarázs-építési láz. S persze káros ügyletek mindenütt lehetnek. Szekszárdon, Érden, Kaposvárott, Veszprémben és Debrecenben. Nyíregyházán, Békéscsabán, Pécsett vagy Győrött. Nagykanizsán és Zalaegerszegen. A kisvárosokban, a fővárosban és kerületeinél és persze a legkülönbözőbb kormányhivataloknál. Kollégák, rajtunk múlik, hogy beköszönt-e a (tényfeltáró) újságírás újabb aranykora.

D. Horváth Gábor, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek