Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feketén hozzák az olasz bort hazánkba

Legalább százezer hektoliter olasz bort hoztak be a közelmúltban illegálisan az országba azért, hogy átpalackozzák és alföldi asztali borként értékesítsék tovább - jelentette ki a Magyar Nemzetnek a Szent Gaál Pincészet vezetője.


Dátum: 2007-02-06 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:10.551831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kovács Tibor elmondta: őt is megkeresték már hasonló ajánlatokkal kereskedők, jelentős hasznot ígérve a törvénybe ütköző üzletért.

A borász szerint az illegális import a közeljövőben tovább növekszik, mert hazánkban - minden ellenkező vélekedés ellenére - nem borfelesleg, hanem borhiány van.

Kovács Tibor szerint állítását többek között az támasztja alá, hogy a korábban meghirdetett lepárlási támogatásnál - ami az eladhatatlan készletek eltüntetését szolgálta - a jelentkezők nem használták ki a meglévő keretet.

Hoppon maradtak azok az orosz kereskedők is, akiket kormányzati segédlettel csábítottak az alföldi bortermő vidékekre, hogy az ott lévő feleslegeket felvásárolják.

Nánási Tamás - Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek