A titkos megállapodás meg sem született
A hét végi lovasberényi titkos találkozón, amelyen az egészségügyi miniszter Gyurcsány Ferenc kormányfővel is találkozott, a szaktárca államtitkára szerint nem született megállapodás a kórházi ágyszámokról.
Dátum: 2007-02-06 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:16.673504, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fokozott ellenőrzésre számíthatnak a háziorvosok - mondta Horváth Ágnes, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a betegek ellátását vizsgálja, a háziorvosok többsége jelezte, részt vesz a mai nagygyűlésen. A Magyar Orvosi Kamara azért tart nagygyűlést, mert január elsejétől a vállalkozásban működő háziorvosok körzettől függően hatvan-hetvenezer forinttal kevesebbet keresnek, mivel az állam megvonta az eddig járó amortizációs támogatást, és csökkentette a kártyapénzt is - mondta Gyenes Géza, a kamara főtitkára. Horváth Ágnes államtitkár azt mondta, hogy nem változott januártól a háziorvosok kártyapénze, aki mást állít, nem mond igazat.
Ugyancsak szigorúan ellenőrzik február 15-től a vizit- és a kórházi napidíj beszedését - közölte az államtitkár. A betegeknek kötelező a nyugtákat gyűjteni, mert csak ez alapján kérhetnek vissza pénzt a helyi jegyzőtől. Aki igazolja ugyanis, hogy már húsz alkalommal valamelyik ellátást igénybe vette, annak jár a visszatérítés. Újdonság viszont, hogy mentességi kártya helyett úgynevezett vizitbérletet kaphatnak az erre jogosultak.
A sajtóhírekkel ellentétben a kórházi ágyszámokról nem született koalíciós konszenzus a hét végén azon a lovasberényi találkozón, amelyen több MSZP-s és SZDSZ-es politikus mellett részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is - mondta Horváth Ágnes. A törvényi előírást betartva március végén dönt majd az egészségügyi miniszter, és csak erről egyeztetett az egészségügyi tanácsok vezetőivel. A Dél-dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács (DRET) elnöke Gelencsér Attila azt mondta, hogy nincs miről egyeztetni a politikusoknak, a DRET ugyanis január 18-án egyértelműen elutasította az egészségügyi miniszter ágyszámcsökkentésre vonatkozó ajánlatát, és az eredeti javaslatban reménykednek.
Molnár javaslata helyett a DRET álláspontja érvényesülhet, Komáromban százkilenc aktív és tizenöt ápolási ággyal területi kórházként működhet.
Gyógyszert is visz az internetes futár
Interneten is lehet vény nélküli és nem támogatott gyógyszert rendelni a patikákból - közölte Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészkamara elnöke. A megrendelt gyógyszerek csomagját gyógyszerész állítja össze. Ha valaki nem kér házhoz szállítást, személyesen is érte mehet a patikába. Jelenleg az ország csaknem kétezer-négyszáz gyógyszertárából nyolcvanegy regisztráltatta magát a rendszerben. További kilencven gyógyszertár most teszi meg az előkészületeket, hogy rövid időn belül szintén belépjen a rendszerbe. A szolgáltatás a www.gyogyszer.hu címen érhető el az interneten.
Kun Mónika, Magyar Hírlap
fidesz.hu