Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Iskolabezárások: utcára vonulnak a pedagógusok

Közös tüntetést szervez mindhárom pedagógus-szakszervezet az iskolabezárások miatt február 14-re a főpolgármesteri hivatal elé.


Dátum: 2007-02-06 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:17.010113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A főváros szembefordul a kormányprogrammal, amikor olyan középiskolai intézményeket akar megszüntetni, amelyek fejlesztésére csaknem nyolcszázmillió forintot fordítottak az elmúlt években" - mondta Jurcsó Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. A közgyűlés eredetileg február 22-én döntött volna arról, mely iskolákat zárja be vagy vonja össze, a döntést azonban márciusra halasztották.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ezt az időpontot is korainak tartja, mivel az átalakítás költségeiről csak áprilisra készül el a felmérés.

A szakszervezetek képviselői egybehangzóan azt mondták, hogy az egyeztetéseken a főváros vezetése az intézmények rossz kihasználtságára hivatkozott, pedig az intézmények nyolcvan-nyolcvanöt százalékos létszámmal működnek, sőt néhány iskolában alig van üres pad.

A tervezett intézkedéssel több olyan szakma is végleg eltűnhet, amelyet csak Budapesten oktatnak. Ilyen a gyógycipőkészítő szakmunkás, amely a munkaerőpiacon jelenleg is betöltetlen.

A gyerekek jelenleg is nagyon leterheltek, ha pedig új iskolába kell költözniük az összevonások miatt, akkor órákat utazhatnak majd. Van olyan intézmény, amelyet a XI. kerületből Csepelre költöztetnek ki.

"Kilenc napjuk van a diákoknak a középiskolai felvételik beadására, de a szülők bizonytalanok az iskolák megjelölésében, ugyanis nem tudni, hogy mi történik majd a következő hetekben a középiskolákkal, ezért is döntöttünk a közös tüntetés mellett" - közölte Kertész Ágnes, a PDSZ budapesti elnöke. Jövő szerdán több ezer pedagógus és szaktanár vonul a Városháza elé.

Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet alelnöke közölte, elhamarkodott a főváros tervezett döntése, hiszen jövő szeptembertől az új Országos képzési jegyzékben csak a szakmák fele szerepel.

Magyar Hírlap - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek