Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A BRFK nem kívánja kommentálni a Gönczöl-jelentést

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nem kívánja kommentálni a Gönczöl Katalin büntetőjogász vezette bizottság jelentését, amelyen kedden tették közzé - közölte Tóth Gábor ezredes, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.


Dátum: 2007-02-06 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71821
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:17.914084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Mindössze annyit szeretnék ezzel kapcsolatban elmondani, és kérni önöket, hogy ezzel kapcsolatban ne tegyenek fel további kérdéseket, hogy az anyagban foglalt vizsgálati eredményeket a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem kívánja kommentálni. Úgy érezzük, hogy nem is a mi feladatunk, nem a mi tisztünk ezzel kapcsolatban bármilyen véleményt megfogalmazni. Köszönöm a megértésüket ebben" - mondta sajtótájékoztatón Tóth Gábor.

A tavaly őszi zavargások hátteréről, következményeiről készített jelentésében a Gönczöl-bizottság egyebek között javasolja, hogy a kormány fontolja meg a rendészeti szükségállapot intézményének bevezetését, és ilyen értelemben tegyen javaslatot a rendőrségi törvény módosítására.

A bizottság szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság jogellenes módon vett tudomásul több hónapra szóló gyülekezési bejelentést a Kossuth térre, ezt követően pedig nem oszlatta fel a tovább tartó, de be nem jelentett demonstrációt.

Kiemelik azt is, hogy a csapaterő alkalmazására, illetve a tömegoszlatásra vonatkozó hatályos szabályok nem felelnek meg a jogbiztonság követelményének. A jelentésben javasolják, hogy az ORFK gondoskodjon olyan felszerelésről, amely lehetővé teszi az intézkedő rendőrök azonosíthatóságát.

Az október 23-án alkalmazott erőszak - mint olvasható -, a támadó tömeg létszáma és ellenséges magatartása miatt szükséges volt. Ám egyes rendőrök túllépték a jogszerűen alkalmazható erőszak határát, mert agresszióra, illetve ellenállásra már képtelen személyekkel szemben is erőszakos módon jártak el.

A Gönczöl-bizottság emiatt azt javasolja, hogy az ORFK vezetője hozzon létre munkacsoportot a 2006. október 23-i események szakmai vizsgálatára. A munkacsoport vizsgálja meg a rendőri csapaterő, a tömegoszlatási taktika és a kényszerítő eszközök alkalmazásának módját, és törekedjen az arányosság átfogó elemzésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek