Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Beperelték Gyurcsány Ferencet a jogvédők

A Társaság a Szabadságjogokért azért adott be keresetet a kormányfő ellen, mert az nem hajlandó nyilvánosságra hozni a gyülekezési törvény módosításának koncepcióját. Gyurcsány szerint "még idő előttti" a társadalmi egyeztetés.


Dátum: 2007-02-06 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:20.898674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Beperelte Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a Társaság a Szabadságjogokért(TASZ). A jogvédő szervezet közleményben adta hírül: a mai napon, kedden azért adtak be keresetet a kormányfő ellen, mert Gyurcsány megtagadta, hogy az általa felkért alkotmányjogászokból álló bizottság jelentését kiadja. Gyurcsány a tavaly őszi események után hozta létre ezt a testületet, annak érdekében, hogy készítsék el a gyülekezési törvény módosítási koncepcióját.

Mint ismeretes, a kormányfő a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény vizsgálatára eredetileg három neves alkotmányjogászt kért fel, akiknek a jelentése decemberre elkészült. A TASZ ekkor kérte a tanulmány nyilvánosságra hozatalát, de Gyurcsány Ferenc azt arra hivatkozva tagadta meg, hogy az a Kormány döntése megalapozását szolgálja és az "abban foglaltak széleskörű társadalmi egyeztetése még idő előtti".

Sajtóhírek szerint januárra már a gyülekezési törvény módosításának koncepciója is megszületett a jelentést alapján, azonban mindezidáig sem a jelentést, sem a koncepciót nem hozták nyilvánosságra. A TASZ ezért döntött úgy, hogy perre viszi az ügyet, hogy a bíróság soron kívüli eljárásban döntsön arról, valóban el lehet-e zárni a nyilvánosságtól a gyülekezési szabadságot szabályozó törvény módosításának a terveit. A perben a keresetet a TASZ 2007. február 6-án nyújtotta be a Fővárosi Bíróságon.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek