Sanda szándékok az egészségügyben
Magyarországon az utolsó nagy állami vagyont jelentik az egészségügy ingatlanjai, ennek privatizálásának "sanda szándéka" húzódhat meg az egészségügy területén megtett lépések hátterében - jelentette ki kedden sajtótájékoztatóján Kovács Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke.
Dátum: 2007-02-06 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:27.569038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Elfogadhatatlan, hogy mindenről beszélünk, csak arról nem, hogy itt betegek vannak a sor végén akiket gyógyítani kell, és az a kötelessége a felelősségteljesen gondolkodó politikának, hogy ennek alkotmányos és törvényes feltételeit megteremtse" - mondta az ellenzéki politikus.
Hozzáfűzte: komoly, a 70-80-as évek "érett szocializmusát idéző" déjá vu érzéseket okoz számára, ami az egészségügy reformja címén zajlik, ahol nem a parlamentáris keretek között dőlnek el a dolgok, hanem mindenféle "mutyizások és háttéralkuk" történnek, olyan dolgok amelyeknek demokráciában nem szabadna megtörténnie.
Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke a sajtótájékoztatón úgy jellemezte az egészségügyben zajló átalakítást, hogy jelenleg a "benzinkutas adja a gyógyszert, a politikusok meg osztják az ágyat".
Hangsúlyozta: Vas megyét érintően az állítólag az új miniszteri javaslatban majd szereplő 1023-mas ágyszám nem új, ez hangzott el a regionális egészségügyi tanács (RET) ülésén is.
MTI - fidesz.hu