Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kevesebb munkatársat bocsát el a Duna Televízió

A tavaly ősszel beharangozottnál kevesebb, összesen ötven belsős munkatársat bocsát el a Duna Televízió - értesült a közszolgálati médium vezetéséhez közel álló forrásból kedden az MTI.


Dátum: 2007-02-06 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:31.171393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az információ szerint a menedzsment azt vállalta: ha döntően nem változik meg a cég anyagi helyzete, a következő két évben nem lesz újabb csoportos létszámleépítés.

Az MTI tavaly október eleji értesülése szerint akkor mintegy 580 dolgozójának hetedét-nyolcadát tervezte elbocsátani a Duna Televízió; a lépés oka, hogy a színlelt szerződések felszámolása, valamint az adóemelés évente több százmilliós pluszkiadást jelent a gazdasági egyensúlyára évek óta kínosan vigyázó intézmény számára.

"Eddig nyújtózkodhatunk, eddig ér a takaró" - jelentette ki akkor a menedzsment egyik tagja, azt közölve, az átszervezésekkel - például a szeptemberben elindult, információs műsorokat összefogó Hírórával - számos párhuzamosságot sikerül kiküszöbölniük, de az információ szerint a menedzsment a szervezet egyszerűsítését is tervezi.

Cselényi László elnök másfél évvel ezelőtti hivatalba lépése után mintegy ötszázan, a tavalyi elbocsátási hullám után pedig mintegy százzal kevesebben dolgoztak a társaságnál, amelynél a létszám a színlelt szerződések tavalyi, kötelező megszüntetése miatt körülbelül 170-nel emelkedett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek