Lamperth alkotmányt sértett
Alkotmányellenes a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása kapcsán alkotott belügyminiszteri rendeletben a jelölő szervezetek emblémájának méretét szabályozó szövegrész, ezért azt az Alkotmánybíróság ez ügyben hozott határozata kihirdetése napjával megsemmisíti.
Dátum: 2002-12-16 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6585
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:23.820371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányban meghatározott jogszabályi hierarchia alkotmányos rendjét, valamint ezzel összefüggésben a jogalkotási törvényben foglaltakat is sérti a rendelet mellékletének az a szövegrésze, amely szerint a jelölő szervezet emblémája 20 milliméter átmérőjű körben jelenik meg a szavazólapon.
A határozat szerint a törvényalkotó a konkrét szavazólapok adattartalma kialakításához, az adattartalom megjelenítéséhez elegendőnek ítélte meg a választási eljárásról szóló törvény idevágó előírásait; ezzel összefüggésben szükségtelennek tartott további - rendeleti szintű - szabályozást, és erre vonatkozóan nem is adott felhatalmazást a belügyminiszter számára.
- A választási eljárásról szóló törvény értelmében a konkrét szavazólap adattartalmának jóváhagyására a területi választási bizottság jogosult - jelzi az Alkotmánybíróság.
A testület közlése szerint az indítványozó a rendelet megsemmisített szövegrészét az alkotmányban rögzített választási alapelvekbe ütközőnek is tartja, ám az Alkotmánybíróság - állandó gyakorlatának megfelelően - a szövegrész formai okból történő megsemmisítése miatt annak alkotmányellenességét állító indítványi elemeket nem vizsgálta.
MTI - fidesz.hu