Hulladékkupacok úton hazafelé?
Alighanem belátta a környezetvédelmi tárca: a német szemétimportbotrány után változtatni kell a hatósági ellenőrzés módszerein. A Magyar Nemzet írása.
Dátum: 2007-02-07 09:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:36.312926, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tegnap példát is mutattak, így alig egy héttel egy nyárlőrinci illegális hulladéklerakat felfedezése után megkezdték az 540 hektoliternyi vegyi hulladék elszállítását, sőt az érintett vállalkozás már előzetes letartóztatásba helyezett tulajdonosát rábírták a kármentesítés költségének azonnali megfizetésére.
Tíz-tizenkét konténernyi vegyi anyaggal szennyezett földet kell elszállítani egy Nyárlőrinc melletti tanyáról, ahol január végén 540 hektoliternyi festéket és hígítót találtak egy gödörbe öntve. A kármentesítést tegnap kezdték meg.
A rendőrség polgárőrök bejelentése alapján január 28-án találta meg az illegálisan, szabálytalanul elhelyezett vegyi hulladékot a Bács-Kiskun megyei tanyán. Mint a helyszínen kiderült, a hulladék elhelyezése egy nyárlőrinci férfihoz, illetve az érdekeltségében lévő Vörösmarti-Trans Kft.-hez köthető.
Magyar Nemzet - fidesz.hu