Kórházbezárások: indulhat az ingatlanspekuláció
Legalább tizenötmilliárd forintot érhet az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet negyvenhektáros telke. Egy brit befektető állítólag ugrásra készen várja az ingatlan eladását.
Dátum: 2007-02-07 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71883
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:31:36.895700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Budai Gyermekkórház egy, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) negyvenhektáros telken áll - mondta Balaton Balázs, a II. kerületi önkormányzat médiareferense. Mindkét intézményt a Kincstári Vagyoni Igazgatóság értékesítheti, ám kérdés, hogy a vevő mit kezdene az OPNI hatalmas ingatlanával, ugyanis az önkormányzat mint első fokú építészeti hatóság változtatási tilalmat készül elrendelni a területre. - Ez azt jelenti, hogy három évig egy ablakot sem lehet kicserélni az épületen - mondta Balaton Balázs.
A Magyar Hírlap úgy értesült, egy angol befektető ugrásra készen várja, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság meghirdesse az ingatlant. Tegnap a Népszabadságban nyilvánosságra kerülő lista szerint a Budai és Svábhegyi Gyermekkórház, a Schöpf-Merei Kórház, az OPNI, a kecskeméti repülőkórház és a miskolci dialíziscenter szűnhet meg.
Alagi József ingatlanszakértő szerint az OPNI épülete tizenötmilliárd forintot érhet, míg a Budai Gyermekkórház négymilliárdot. Alagi József ötszázmillió forintra becsülte a Svábhegyi Gyermekkórház Eötvös úti épületét. Az ugyanehhez az intézményhez tartozó és a Mártonhegyi úton álló ház kétmillió, míg a Mátyáshegyi úton álló legkevesebb egymilliárd forintot érhet.
Nem mellékes, hogy az érintett XII. kerületi önkormányzat, a II. kerületihez hasonlóan, ugyancsak változtatási tilalmat szándékozik elrendelni a fenti épületekre és a listán nem szereplő Sportkórházra. Az erről szóló határozatot nyolcadikán tárgyalja a közgyűlés. Alagi József szerint kérdéses, ki veszi meg az OPNI épületét, ha ott a következő önkormányzati választásokig semmit sem lehet majd csinálni. Hozzátette, egy új tulajdonosnak milliárdokat kellene költenie az átalakításra, a park rendbetételére. A Bakáts téren álló Schöpf-Merei Kórház hat-nyolcszázmillió forintot érhet - becsülte meg az épület értékét Lajos Antal ingatlanfejlesztő. A szekértő a kecskeméti repülőkórházat és a miskolci dialíziscentert fél-fél milliárdra taksálta.
Magyar Hirlap - fidesz.hu